Őfelsége Hadihajója, Küllő (Warspite) (fikciós történelmi novella)
Őfelsége Hadihajója a Küllő (Warspite) kapitánya
szeméhez igazította a nagy tengerészeti távcsövet. A távoli horizontot
kémlelte. Az óceán felszíne nyugodt volt, de valahogy baljóslatúan.
Érezte az ízületeiben, hogy nagy vihar közeledik. Hajója a Royal Navy
büszkesége alig úszta meg a legutóbbi japán lėgitámadást. A
zuhanóbombázók bombái szerencsére nem ütötték át a vén csatahajó
fedélzeti páncélját, azonban a repeszek így is megöltek 12 tengerészt,
akik a lėgvédelmi géppuskákat kezelték. A tengerbe temették őket fél
órája. A hajó fedélzete kormos volt és bűzlött az ágyúkban használt
elėgett kordittól. Mintha gyászolna ő is.
Csak
az előbb öltözött át a keki egyenruhából a fehérbe. “Eszembe juthatott
volna előbb is, még a temetésre. Megérdemelték volna.” De egyszerűen túl
fáradt volt, a hajó már 3 napja kisebb-nagyobb megszakításokkal harcban
állt. Ő pedig nem aludt azóta. Leengedte a távcsövet, aztán elnézett a
hajó előtt 2 mérfölddel hajózó Campbeltown
romboló felé. A mindössze 1200 tonnás kísérője maradt egyedül vele. A 3
másik romboló egyike aknára futott pár órája az egyik szoroson való
áttöréskor. Testvérhajóját pedig egy torpedó találata törte ketté. Két
perc alatt elsüllyedt. A csatahajó és a két kísérő romboló hiába sietett
oda azonnal, mindössze három embert tudtak megmenteni. A szakácsot és
két gépészt akik hihetetlen szerencsével a vízbe repültek a torpedó
detonációjakor hajótestből.
- Jajj de édes!!! A lány nem tudott hova lenni a boldogságtól és az izgatottságtól.
- Ez kié?! - nézett reménykedve a férfira. Nem akarta elhinni, hogy…
- Ez tényleg az enyém?
A kis, fekete színű szőrgombolyagból egy kölyökkutya alakult ki. A lány
csillogó szemmel nézte, és csak simogatta és becézgette az aranyos kis
jószágot.
- Milyen fajta? Nézett gyanakodva fel. Ugye nem valami pudli?!
A
kapitány csak a fejét rázta nevetve: nem, nem. Ő bizony egy bedlington
terrier. Zokninak hívják.- tette hozzá. A lány tamáskodva nézte a
kutyust:
- Dehát a bedlingtonok szürkék!!! Ez meg fekete!
- Nyugodj meg, mind ilyen feketén születik, de aztán kiszürkülnek szépen. Ő vigyáz majd rád, amíg én úton vagyok. Lány ő is.
Kapitány! Jelez a Campbeltown! Jelentette az ügyeletes jelzőmatróz.
Valóban,
a rombolóról fényvillanások közvetítették az üzenetet : “...délyt kérek
felvenni a harcot az ellenséges kötelékkel!” Olvasta a villogás
jelentését.
A
kapitány dicséretesnek tartotta a kis hajó kapitányának bátorságát, de a
romboló legénységének fele sebesült volt, ráadásul az összes mozdítható
sérültet átvitték rá. A gyors járatú kis egységnek egyedül még volt
esélye áttörni a japán erőkön.
- Parancs változatlan, irány dél-délkelet! Adja ezt le nekik! Fordult a jelzőmatrózhoz a kapitány.
- Igenis, uram! Válaszolt a matróz, azzal máris kattogtatta a Küllő
főárbócán levő nagy reflektort. - Füst a szél felőli oldalon! Odapillantott, igen, a japán flotta – ahogy várták – megjelent.
- Válasz a Campbeltown -ról: „Értettem! Találkozunk Portsmouthban, Sok szerencsėt!” A romboló új hadilobogót húzott fel a régi, szakadozott helyére, majd árbócára még egy jelzőszászló kúszott fel: “Sebességpróbát tartok!” . Williams kapitánynak van humorérzéke, mosolyodott el komoran a kapitány, aztán látta, hogy a romboló kéményein gomolyogni kezd a fekete füst, ahogy a kazánokhoz eljutott a “Teljes gőzzel előre!” parancs. Az addigi kényelmes 15 csomós cirkálósebességről a romboló orrát finoman kiemelve a vízből és fordulni kezdett. A nyomdokvize fehéren habzott mögötte ahogy hajócsavarja felkorbácsolta és gyorsította a kis hajót.
-
Peter!! Mi történt, hogy már itthon vagy? Nicole a meglepetéstől
megdermedve állt meg az ajtóban. Nem számított vőlegényére ilyen kora
délután. Történt valami? Rosszat sejtve lépett beljebb. A kezében kis
kosárkában az esti vacsorához hozott bor lapult.
- Parancsot kaptunk, Őzikém. A férfi szomorúan sóhajtott. Meg kell próbálnunk áttörni a japánokon.
- Dehát nem azt beszéltük, hogy értelmetlen parancsot nem fognak kiadni? A lány szíve összeszorult: Ugye nem ma??
-
Nem, holnap délben futunk ki. Még van egy kis időnk. Nagyon kicsi. Mit
szeretnél csinálni? Menjünk fel piknikelni a hegyre, ahogy már régóta
terveztük?
- Peter… beszélnünk kell. Nem így akartam elmondani, és ennél rosszabb alkalom nem is lehetne rá… tördelte a kezét a lány.
A
férfi szeme kitágult, próbálta elképzelni, mi lehet az, amit
menyasszonya mondani akarhat. Mindig tudta, hogy a
tengerészfeleség-élete nem a lánynak való. Sokat beszélgettek erről már
régebben is. Bizonyára most jött el a pillanat, hogy a lány felbontsa
eljegyzésüket és útjaik elváljanak…
- Fel akarod bontani az eljegyzést, ugye? Nézett a lány igézően kék szemébe a férfi.
-
Ohh Peter… zokogott fel a lány, miközben odabújt a kapitányhoz, aki
reflexszerűen átölelte és beleszimatolt a lány lágyan omló hajába.
Mindig is szerette ezt az illatot. Egyszerre nyugatta meg és izgatta
fel.
- Terhes vagyok!
A
láthatáron a füst alatt már látszott a közelgő japán flotta. Két
csatahajó, két csatacirkáló, két nehézcirkáló. Körülöttük 8-10 romboló
és könnyűcirkáló száguldott… Lássuk mi lesz, gondolta a kapitány, aztán
figyelte, ahogy a Campbeltown átlósan közeledik a japán erők felé, hogy áttörve túljusson rajtuk.
Fényfelvillanásokat
látott a japán hajókon. Egy pillanatig azt hitte, hogy üzenetet
küldenek, de aztán rájött, hogy ágyúlövések villanását látta. Hamarosan
megjött a távoli dörgés is, a japán Fusō-osztályú csatahajók
14 hüvelykes főtüzérsége tüzet nyitott a rombolóra. A csúcssebességgel
száguldó rombolótól biztonságos távolra csapódtak be a lövedékek, még
csak a vízpermet se érte a hajót. Ahogy közelebb értek, a csatacirkálók
kisebb űrméretű és lőtávolságú ágyúi is bekapcsolódtak, a tüzelésbe. A
pergőtűz becsapódásai óriási víztölcséreket és gejzíreket kavartak, így
egy pillanatra eltakarták a rombolót a szeme elől, azt hitte, hogy
végük, de aztán… látta, ahogy a romboló távolsága nőni kezd a
japánoktól. A japán pergőtűz ritkulni kezdett, aztán a romboló már
biztonságos távolban hajózott és távolodott.
Közben
a Küllő is közeledett a japánokhoz, de persze neki esélye sem volt
áttörni, ő felveszi a harcot a túlerejű ellenséggel szemben.
- Tűzvezetés, mi a legközelebbi csatacirkáló távolsága? Kérdezte.
- 17500 yard, de egy Mogami-osztályú
nehézcirkáló közelebb van, csak 16.000 yard Rendben, vonjuk fel a harci
lobogót. Általános harci riadó, cél a dél-délkeletre levő Mogami.
Páncélgránát, teljes töltet. Tüzelhetnek, ha bemérték.
A
hidat betöltötte a riadóharang kongása. A fedélzetről behallatszott a
fedélzetmesterek sípja. Lábak dübörgése hallatszott, ahogy a
harcálláspontjukba rohanó tengerészek lerohantak a lépcsőkön. A
fogasokról leakasztott rohamsisakok csörömpölése lassan megszűnt, a hajó
elcsendesedett egy pillanatra, csak a kazánok morajlása hallatszott.
Aztán hirtelen számos vízoszlop nőtt ki a hajó mellett… a japán flotta
célpontot váltott.
- Ugye eljössz még?
A
hang gazdája kecsesen kinyújtotta egyik lábát a vékony takaró alól.
Peter már az ajtóban állt egyenruhában és a sapkáját akarta feltenni,
mielőtt kilépett volna a nyüzsgő városi utcára. Nem akart még egy
búcsújelenetet a lánnyal. Nicole alatt gyűrött volt a lepedő az előző
éjszakai szeretkezés után. Miután az éjszakába nyúlóan beszélgettek, a
gyakorlatilag nem létező közös jövőjüket tervezgették. Aztán a fájdalmas
búcsúzásban és beszélgetésben a babáról és a névválasztásról, mi lesz a
háború után, és hasonló témákban bennük felhalmozódott feszültség
óhatatlanul vigasztaló szexben oldódott fel. A kapitány az üres
borosüvegekre és halvány rúzsfoltos poharakra nézett a dohányzóasztalon.
Erőt kell vennie magán, és nem megállni, nem visszafordulni a lányhoz.
Akkor sosem jut ki ebből a kis szobából. Küllő és a flotta többi egysége hamarosan kifut. Neki is már a hajón kellene lennie.
Elmagyarázta
már a lánynak, hogy miért kell kifutniuk, és felvenniük a harcot.
Robertnek tett régi szívességet beváltva szerzett a lánynak egy
engedélyt, amivel az utolsó repülőgépek egyikével elhagyhatja az egyre
szorosabb ostromgyűrű alatt álló várost és hazarepülhet Britanniába.
A
férfi nem állta meg és visszanézett. A lány csábító pózban feküdt az
ágyban és reménykedve nézett rá. Hosszú, mézszőke haja fedte apró de
nagyon formás kebleit. Peter erőt vett magán, és gyorsan elfordult:
- Mennem kell, Nicole! Szeretlek! Londonban találkozunk!
Még
maga számára is hamisan csengett a hangja, de ennél több vigaszt már
nem tudott kipréselni magából. Ezredszer is elámult azon, hogy a nők
mennyire szeretik az ígéreteket - hogy lehet-e őket teljesíteni vagy
sem, az nem fontos. A lány már egyetlen hangot sem szólt, a kapitány
kicsit reménykedett, hogy mintha zokogni hallotta volna, de nem volt
benne biztos, hogy nem csak bebeszélte magának. “Nem mondta, hogy
szeret!” villant agyába, aztán megkeményítve szívét bevágódott a taxiba.
A sofőr rápillantva egyenruhájára már indult is a kikötőbe. Nem ő volt
az egyetlen utasa ma oda.
Révületéből a Küllő 15 hüvelykes főtüzérségének dübörgése ugrasztotta ki. Az A és a B torony ikercsövű ütegei lőni kezdték a Mogamit.
“Elkezdődött” gondolta. Szétnézett a hídon a mentőmellényt és rohamsisakot viselő tengerészeken és megszólalt:
- Isten óvja a Királyt!
A híd egy emberként viszhangozta a szavait.
A
csatahajó tüzérségi megfigyelő és tűzpontosításra szolgáló hidroplánja
sajnos nem volt bevehető állapotban az előző napon elszenvedett
sérülései miatt, így csak a saját távmérőikben, távcsöveikben és persze a
tapasztalatukban bízhattak.
A első becsapódások máris ollóba fogták a száguldó nehézcirkálót.
Irányzék
két fokkal balra, távolság -500 méter. Kiáltotta a tüzértiszt. Az ágyúk
kezelői nyugtázták a parancsot és állítottak az irányzékon.
- Újratölts! Páncélgránát, teljes töltet. Tűz!
Bummmmm!! Mi volt ez?! A Küllő
15 hüvelykes ágyúit legalább fél perc újratölteni, az nem lehetett.
Akkor meglátta, a japánok eltalálták a fedélzetet, közvetlenül a híd
előtt. Szerencsére a páncélt nem ütötte át a páncéltörő lövedék, csak
csúnyán behorpaszotta. Így viszont nem detonált, mert úgy volt
beállítva, hogy csak akkor robbanjon, ha átüt pár hüvelyknyi acélt.
Mázli, gondolta szomorkás mosollyal és tisztelettel gondolt a páncél gyártójára és a munkásokra akik jól odahegesztették.
BUUUUMMMMM! A brit csatahajó viszonozta a tüzet. A 16 hüvelykes lövedékek pár másodperc alatt megették a távolságot a célig.
- Irány 1 fokkal balra! Sebességet a maximumra!
-
Aye, Aye, Sir! Hallotta ahogy a kormányállásból visszakiálltottak neki.
Új irány 232 fok. Sebességünk 18 csomó és lassan gyorsulunk még.
- Találat a Mogami tatján! Peter elégedetten felmordult.
- A cirkáló lassul és kiválik az alakzatból, jelentette a tüzérségi megfigyelő. Úgy tűnik legalább egy kazánt kilőttünk rajta!
-
Nagyszerű, csak így tovább. Tüzér, adjon utasítást a gyorstüzelő
ágyúknak, hogy ne engedjék közel a japán torpedórombolókat. Nem
szeretnék idő előtt pár torpedót az oldalunkba!
Egy perccel később már hallotta és látta is, hogy a Küllő
másodlagos tüzérsége, amely főleg gyorstüzelő kétfontos ágyúkból állt,
hevesen tüzelve próbálja távolmaradásra bírni a hajót két irányból is
támadó japán rombolókat.
- Szabad ez a hely, kisasszony? - kérdezte udvariasan Peter.
A zsúfolt, munkába járó emberekkel teli vonaton nem volt már szabad hely máshol. A lány felpillantott az olvasásból:
- Ó igen, persze, elnézést! - mondta kissé elpirulva, ahogy a táskáját a maga melletti ülésről az ölébe vette.
- Nem gond! mosolygott vissza a férfi. - Megkérdezhetem, hogy mit olvas? próbált beszédbe elegyedni.
-
Ohh, csak egy kis bugyuta történetet - nézett rá jobban a lány.
Hadnagy, ugye? Nézte Peter zubbonyán a stráfokat. Bocsásson meg, nem
vagyok jó a rendfokozatokban…
Peter elmosolyodott.
-
Korvettkapitány, látja? Mutatta az ujja végén a vékony sávokat. A
hadnagyoknak kevesebb van! Kacsintott a lányra. Engedje meg, hogy
bemutatkozzam, Peter Hargreaves, a Királyi Haditengerészet
korvettkapitánya.
- Ohh. Nicole Evansdottir, a Királyi Posta másodosztályú ügyintézője. Nevette el magát a lány.
- Evansdottir? Ez valami skandináv név? Lepődött meg a kapitány.
- Izlandi, igazította meg szemébe hulló mézszőke fürtjeit a lány.
- Gyakran utazik ezen a vonaton?
Shhwuuummm!!!
Három repeszromboló gránát csapódott be és robbant fel csaknem
egyszerre az X torony páncélján. Szerencsére a hathüvelykes gránátok,
amiket valamelyik cirkálóról lőttek ki, nem tettek komoly kárt, viszont a
kiálló antennák és vezetékek között rendet vágtak.
-
Kárjelentést! kérte a kapitány. Forduljunk balra kilencven fokkal, hogy
az X és Y (hátsó) lövegtornyokból is tüzelhessünk rájuk!
- Kormányt 90 fokkal balra! Nyugtázták a kormányállásból
A
hajó az oldalát mutatta a japánok felé. Ezzel ugyan lehetővé vált, hogy
a hátsó két lövegtorony is tüzeljen, amelyek a hajó felépítménye miatt
eddig nem tudtak, azonban sokkal nagyobb célpontot nyújtottak ellenségük
számára. Torpedók a jobb oldalon!
Zhuuuangbaaang!
A hajó eleje eltűnt egy füstfelhőben, valami nagyon eltalálta őket. A
japán csatahajók tüzérei nem fogták vissza magukat. Ők akarták
megszerezni a dicsőséget, nem akarták, hogy a torpedórombolók arassák
azt le…
- Hol a kárjelentésem?! Követelte a kapitány, miközben csengő fülét próbálta újra hallásra bírni.
-
A két első torony harcképtelen, vízbetörés a jobb oldalon a kettes és a
hármas rekesz között… A szivattyúk ezt már nem fogják győzni, uram!
A
lány szorosan simult a karjaiba. Imádta átölelve tartani, annyira jó
érzés volt. A zenekar éppen egy új quickstep-számba kezdett bele. Nicole
nem állt ellen, ahogy Peter beforgatta a táncparkett közepe felé. A
többi táncoló pár szinte eltűnt, csak ők voltak ketten egy kis
buborékban. A külvilág megszűnt a számukra… Aztán a zene véget ért, és
ők kissé elfáradva, kéz a kézben sétáltak vissza asztalukhoz. A bárban
vágni lehetett volna a füstöt, annyian dohányoztak. Az asztalok
magasságában szerencsére nem volt olyan sűrű, de azért kicsit zavarta
őket. Éppen leültek, amikor a tiszt meglátott valakit:
- Robert! Mi a helyzet a felhők felett? utalt barátja magasságára és foglalkozására frappánsan Peter.
A
megszólított, nyurga fiatalember a Királyi Légierő századosi
egyenruháját viselte. Oldalán egy fekete, kleopátra-frizurás, pirosruhás
nő állt. A százados arcán egy pillanatra meglepetés látszódott, de
aztán szeme felcsillant: De jó, hogy látlak, Peter! Carolt már ismered,
intett a pirosruhás nő felé. Bemutatsz az ifjú hölgynek, nézett kérdőn
Nicole-ra.
-
Hogyne! Nicole, hadd mutassam be Robert Williams századost, a Királyi
Légierő 23. szállítórepülő ezredéből. Fordult a lány felé a kapitány.
Robert, ő Nicole Evansdottir, a menyasszonyom. tette hozzá sugárzó
mosollyal.
-
Örvendek, kisasszony és gratulálok mindkettőjüknek! Pincér, fordult az
épp arra járó felszolgáló felé: A hölgyeknek valami könnyű Gin-fizzt
-sandított Nicole előtti üres pohárra - nekünk pedig két ír wiskyt,
jéggel.
-
Peter, nagyon nagy szívességet szeretnék tőled kérni, váltott rögtön
témát azután, ahogy a pincér elloholt a rendelést teljesíteni.
- Mi lenne az? Vonta fel szemöldökét kérdőn a korvettkapitány.
- Hát öregfiú, gyújtott rá egy cigarettára a pilóta, miután körbekínálta a többieknek, nem fogod elhinni, de ...
Zhuuuangshhhh!
- Találat a tatnál! Kettes és hármas gőzturbina kiesett. Lassulunk!
A
kapitány fáradtan nézett fel, folytassák a tüzelést amink van azzal.
Szabad célpontválasztás, elsődleges célok a közeli rombolók!
Duuuummmmmffff. A hídon aki nem ült mindenkit levert lábáról a detonáció.
-
Torpedótalálat a bal oldalon. Vízbetörés a kazánok mellett. A
merülésünk nő, sebességünk tovább csökken. Jelentette a főgépész.
- Kárelhárítók a kazánokhoz. Hozzanak ki mindenkit! Parancsolta a kapitány.
- Szanitécet a Hídra! - üvöltötte az első tiszt. A detonáció okozta vibráció a hídon álló minden tengerésznek lábát törte.
Nemhiába
vannak azok a székek úgy kipárnázva. Sóhajtott fel Peter. A háttérben a
sebesültek nyögése hallatszott, majd kivágódott az ajtó és berontott a
hajóorvos és egy ápoló.
Zhuaaanngggg!
- Újabb találat az orrnál! Vízbetörés ott is, az A és B torony üzemképtelen! A fedélzetmester jelenti.
A hajó megállíthatatlanul kezdett orrnehézzé válni ezzel előre és jobbra dőlni.
Kripp-kripp
krippp zuiiiii…. a japán rombolók közvetlen közelről újabb pergőtűzzel
árasztották el az egyre tehetetlenebb óriást. A hajó körül csak úgy
forrt a víz a sok becsapódó lövedéktől. Sok el is találta a hajót,
tovább növelve a káoszt és a károkat… Ez már a vég. A hajó menthetetlen.
- Kapitány?! hallotta valahonnan távolból az első tisztje hangját.
- Elhagyni a hajót! Mindenki a fedélzetre! kiáltotta még… aztán minden elsötétült egy pillanatra.
- Mit gondolsz róluk? Kérdezte Nicole-t Peter, mikor egy tánc erejéig magukra maradtak. Kérdőn nézett a lányra.
- Szép pár, kezdte menyasszonya
- De? Mi nem tetszik rajtuk?
- Carol túlságosan is… hogy is mondjam… Kihívóan nőies. Vágta ki végül a lány.
-
Szóval egy dög? - vigyorgott Peter. Aztán gyorsan viszakozott, ahogy
látta Nicole szemében a felvillanó haragot: igen, szerintem is az. De
nagyon jólelkű és szerény teremtés. Majd rájössz, ha megismered jobban.
Ha bármi problémád lenne és nem tudsz senkihez sem fordulni itt
Londonban, akkor csak keresd meg őt. Biztosan tud segíteni! Nagyon jó
családból származik és sok mindenkit ismer.
- Nem kell más segítség, csak amit Te nyújtasz. Itt leszel velem mindörökre! Nézett vőlegénye szemébe a lány.
Elhallgatott
a zene, a táncoló párok egy része visszaszivárgott az asztalokhoz.
Carol és Robert is jött már vissza. A pilóta nagy huppanással vágta
magát a székbe, amelyik tiltakozóan nyögött fel a hirtelen terhelés
alatt.
Robert hátradőlt a és miközben kifújta a füstöt szétnézett. A bárban szinte mozdulni se lehetett már, annyian voltak.
-
Szóval, ez a helyzet, öregfiú. Tudsz segíteni az öcsémen? Nagyon kínos
helyzetbe manőverezte magát. Ha tudnál pár szót szólni az érdekében, az
sokat segítene neki a Flottánál. Tudod, hogy minden vágya, hogy végre
megkapja azt a kapitányi megbízást, de ez a helyzet… Ha le nem is
szerelik, de azt biztos, hogy irodai beosztásba kerül évekig. Amilyen
háborús idők jönnek, az szinte biztos, hogy örökre megakasztja a
karrierjét. Jake mindig is ilyen meggondolatlan volt. Esküdözik, hogy
nem tudta, hogy az a nőcske Binney admirális lánya… Mondjuk az
unokatestvéred is megéri a pénzét, de ez más téma. Szóval tudsz
segíteni? Úgy emlékszem, Binney a nagybátyád…
-
Meglátom mit tehetek. - vigyorodott el Peter. Hugh bácsi elég
határozottan leszögezte, hogy nem akar segíteni a flottánál a
karrieremben. “Boldogulnod és bizonyítanod kell, segítség nélkül!”
mondta. Persze, azt nem mondta, hogy másnak nem kérhetek segítséget…
Pláne nem családi ügyben… Megpróbálom elsikálni a dolgot vele és
Christine-nel is. Pontosan mi is történt az öcséd és Christine között?
A
meleg tengervízben lebegve tért magához. Megsebesülhetett, az utolsó
pár óra kiesett miközben teljesen be is sötétedett. Két matróz tartott
felé úszva, miközben egy mentőcsónaknak kiabáltak: Itt a kapitány!
Siessetek! A japánok úgy tűnik, hogy minden tengerészeti jogot és
szokást megszegve, a tengerészeket a vízben hagyva elhajóztak. A
gazemberek.
“Nekem
már késő” Peter tudta, hogy így van. Lábait nem érezte, karját alig
bírta mozdítani… A levegőt apró vérbuborékok kíséretében, zihálva vette.
Iszonyatosan fáradt volt és semmit sem akart már, csak aludni egy
jót...
Nagyot
sóhajtott… Keserves mozdulatokkal kibújt a mentőmellényből, hogy az ne
tartsa tovább a felszínen és a sötétlő mélységben pihenhessen meg
végleg… Felderengett előtte Nicole arca és hangja: “Ugye eljössz még?!”
Csak remélni tudta, hogy a lány kijutott a blokádból és valahol
Londonban vár rá reménytelenül… “Jövök!” gondolta aztán szeme hirtelen
látta a végtelent miközben meggyötört teste lassan megkezdte utolsó
tengeri útját.
2016.szeptember 8.
A szerző megjegyzései:
A
novellában névvel szereplő hajók valóságosak, történelmileg hűen
ábrázoltak, a történettel ellentétben. A szereplők természetesen
kitaláltak. Küllőnek neveztem át a Warspite-ot, amit talán
“Csataharkály” névre lehetne szó szerint fordítani, de a küllő (green woodpecker / woodspite) jobban passzol hozzá.
A
Warspite a történettel ellentétben túlélte a 2. világháborút és
Angliában bontották szét szolgálata végeztével (1945-ben vonták ki a
hadrendből, 1950-57 között bontották szét) .
A Fuso a Leyte-öbölbeli csata részeseként a Surigao-szorosban
süllyedt el, torpedótalálatok és ágyútűz következtében. 1200 fős
legénységéből 10 jutottak vissza élve Japánba (1944. október 25-én) A
Mogami ugyanebben a csatában sérült meg végzetesen, több végzetes
ágyútalálat után legénysége elhagyta. 900 fős legénységéből 700-an élték
túl a csatát. A Campbeltown rombolót egy német kikötőbe vezették a
megszállt Franciaországban miután robbanóanyaggal megrakták és ott robbantották fel. Legénysége előtte gyorsnaszádokba szállt át és sikeresen elmenekült.
Utószó:
Nicole kijutott az ostromlott városból, azonban az átélt viszontagságok következtében elvesztette babáját. A háború után férjhez ment, de az igazi boldogságot már sosem találta meg. Legidősebb fiát Peternek nevezte el.
Ajánlott zene:
Cher: If I Could Turn Back Time
(A klipp jelenetei a USS Missouri csatahajón készültek)
Royal Navy hivatalos indulója (Heart of Oak):
Ajánlott olvasmány a Warspite-ról:
A
Spite is a woodpecker. The name may come from having the ships guns
put holes in the wooden hull of opponents when the name was first used
in the 16th century.
No bird could be prouder to have a ship named after it than the little Spite must be of this ship.
HMS Warspite Málta kikötőjében valamikor a 1930-as években. (digitálisan színezett kép, Wikipedia)
Packer kapitány (távcsővel) irányítja a Warspite ágyútüzét Reggio parjánál, 1943-ban. (Wikipedia)